Újból átélt múltam (28) - Nt. Bereczki László nyugalmazott lelkipásztor

Végkifejlet előtt

A nagy mélységek után, amikor már tisztábban láttam és tudtam gondolkozni, rájöttem, hogy életem folytatásához kétféleképpen állhatok hozzá.

Az első: örök fájdalmasan, meg van rá az okom. Minden sötét. Nincs szépsége, különösebb értéke sem az életnek. Foglalkozni kell a halál gondolatával. Esetleg sötétebb percekben így imádkozni: Jöjj már megváltó halál! E gondolatmenetből következik, hogy az ember elhagyja magát. Nem ügyel külsejére, ruházkodása rendetlenné, piszkossá válik, arca mindig borostás. Esetleg többször is az ital után nyúl, mások is észreveszik beszédén, mozgásán az ital hatását. A fent vázolt állapotban egyre többet bolyong az utcán, mert otthon már nem látja meg a munkát és unja annak az elvégzését. Mindenkinek panaszkodik: világra, emberekre, még a családjára is. Szóval örök fájdalmasan az ember lesüllyed abból a magasságból, melyet elért aktív életében egy szánalmas, sőt megvetett szintre. Ebből a szánalmas időszakomból való a következő pesszimista, József Attilával induló, rímbe szedett néhány szó: Hetvenkét éves lettem én./ Torzszülött e költemény,/ Mert költő nem vagyok,/ Pap is csak név szerint,/ Mi vagyok hát?/ Egy halálba roskadó/ Szó szerint./

A másik hozzá állás: megragadni, amit még nyújt az alkonyba érkezett élet. Nagyon tudatosan az elsőt kizártam, másodikat választottam. Elhatározásomhoz hozzá segített Ica néném példája is. Már írtam róla. Itt csak azt hangsúlyoznám ki, hogy egy ritka értelmes nő volt. Amikor meghalt a férje csak sírt, sírt, mély gyászban élt, vigasztalhatatlan volt. Már sok idővel férje halála után egyszer nagy változást észleltem rajta. Azt láttam, hogy már nem sír, élénk, intézi a soron következő dolgait, tervezget. A következőket mondta e találkozásunk alkalmával: A korábbi életfolytatásommal tönkre tettem magamat. Mégsem tudtam segíteni sorsomon. A sok sírástól megromlott a látásom, elszakadtam a világtól. Hát én nem akartam hasonlót átélni.

Legelőbb azt tervezgettük családommal, hogyan oldjam meg az étkezésem? Sok minden szóba jött. Gyermekeim, menyeim különösen az első időben nagyon sokat segítettek. Jöttek, hozták az élelmet. Egy idő után megtanultam, hogy nem ördöngös dolog néhány levest megfőzni, második fogást elkészíteni, ha van amiből. Ekkor már azt mondtam gyermekeimnek: nincs szükségem a mindennapos gondoskodásukra, hagyják ezt akkorra, amikor én már nem tudom ezt megcsinálni. Ma így van ez. Főzök, sütök, nyáron, őszön sok befőttet teszek el, káposztát savanyítok. Megoldott az étkezésem. Mosás, takarítás egy személyre könnyen megy. Még vasalni nem tudok ügyesen, összegyűröm az ingeket, de drága lányom szívesen elvégzi ezt helyettem. Elmondhatom, konyhában, házban rendjén megy az élet.

Zöldségeskertemben mindig gyönyörű a paradicsom, paprika, ugorka stb. Ezekből még másoknak is bőven jut. 2011 nyarán különösen sok ugorka termett. Amikor egy-egy nagyobb mennyiséggel megjelentem menyeimnél, ez volt a reagálásuk: Tata jól meggyűjtötte a bajunkat. Ennek ellenére őszintén örültek a bio-ugorkának. Kb. 50 éves múlttal még mindig méhészkedek. Nagy örömömet lelem bennük, különösen akkor, amikor nem támadnak, és nem szurkálnak össze felettébb. Mézet eladásra így álló méhészkedéssel nem sokat tudok termeltetni. Arra azonban bőven elég, hogy gyermekeimnek, családjaiknak a szükséglet szerint adjak. Olyan jó az is, amikor egy-egy üveg mézet tudok ajándékozni erre-arra. Ha rokonokhoz, barátokhoz megyek, lekötelezettje vagyok valakinek, ott a méz értékes ajándéknak. Úgy sikerül mégis a méhészetből egy kis jövedelemre szert tenni, hogy nyáron felszaporítom a családokat. Tavasszal általában keresik, megvásárolják. Már néhány évben szép összegeket kaptam az így eladott családokért.

Templomba, társaságba járok. Barótot sok mindenért szeretem, de legfőképpen azért, mert pezsgő szellemi élet van ebben a kis városban. Különösen vonz a Tortoma önképző kör. Szinte egész évben, minden hét keddjén értékes előadások hangzanak el. Írók mutatják be könyveiket. Történészek, művészek, a tudományok különböző szakterületeiről jött értékes emberek tartanak előadásokat. Dicsekvés nélkül megemlítem, hogy én is három alkalommal szerepeltem az összejöveteleken. Előadást tartottam a magyarság ősvallásáról. Két alkalommal pedig Egyiptomot mutattam be, vetített képes előadás keretében az érdeklődőknek. Nem túl gyakran, de ha olyan előadás van, szívesen elmegyek a kultúrotthonba is. Újabban a sepsiszentgyörgyi színház tart bérletes előadásokat vidékieknek. Ide is csatlakoztam. Már két előadást láttam. Egyik a Bánk Bán volt. Azért említem meg kiemelten ezt, mert ez elég szokatlan megjelenítése volt a jól ismert drámának. A színészek modern ruhában, sokszor nagyon profán módon szerepeltek. Ez a rendezőnek a színházhoz való újszerű hozzáállását tükrözte. Egy lapban megjelent kritikában azt olvastam, hogy Bocsárdi, a rendező a maga felfogásához alakította a klasszikus művet. Én nem értek egyet ezzel, de ha ma ez megy, ámbár legyen.

2010-ben Egyiptomban jártam Levente fiammal. Évtizedek óta érdekelt az ókori Egyiptom. Sokat olvastam, tanulmányoztam e tárgyban. Megnéztem a TV sokszor a fantázia világába elcsúszott, máskor tudományosan is helytálló adásait. Ezért mindig vágyódtam Egyiptomba, saját szemmel látni a tanulmányaimból már olyan jól ismert helyeket. Istennek hála 2010-ben megvalósult régi álmom. Megérinthettem a karnaki templom hatalmas oszlopait és obeliszkjeit. Bejártam a Kephrén piramisába. A Kairói Egyiptomi Múzeumban egy méterre voltam Tutenhámon arany koporsójától, halotti maszkjától, trónszékétől stb. Hajóztam a Níluson, Vörös – tengeren. Láttam a sivatagban élő beduinok mindennapi életét. Szóval nagy élmény volt az egyiptomi utam. A látottakat megfelelő tudományos keretbe foglalva megírtam. Az Erdővidék című lap folytatásokban leközölte. A végén egy kis füzetbe is összefoglaltuk a cikkeket. A füzetnek ez a címe: Egyiptom saját szemmel. Odaírtam az első lapra ezt is: Íme, a nagy élményből ez kis füzet lett. Nem nagy dolog az egész, de én mindig örömmel veszem a kezembe ezt kis írást és valószínű azok is, akiknek ajándékba adtam a füzetem.

Sok említésre méltó dolog lenne még életemből, de most a leírtakat tartottam legfontosabbnak. Végül ezzel a mondattal zárom írásom: A jövőt nem tudhatom, az Istennél van, de a múltam, melyet ez önéletírás alkalmával újból átéltem: Így volt.

Szeretettel,

Bereczki László