Köszönet az átélt múltért

Sokszor találkozunk, időt töltünk emberekkel életünk során. Az életünk pedig olyan, mint egy utazás, amelyet végigjárunk a felszállástól a végállomásig. Mindig szerettem utazni. Emlékeimben sok ember arca maradt meg, olyanoké, akikkel együtt tölthettem el egy pár órát a vonaton, távolsági buszon, repülőn, személygépkocsiban. Mégis azok maradtak meg igazán élénken az emlékeimben, akik nem csupán egy rövid utazás erejéig osztottak meg érdekes történeteket, nézeteket vagy felületes gondolatokat velem, hanem akik igazán behívtak az életükbe azáltal, hogy személyes és átélt eseményeikről, azoknak lelki vetületeiről beszéltek nekem. Gondoljuk csak végig, egy érdekes megfogalmazás szerint az idő az egyik legnagyobb ajándék, amit egymásnak adhatunk. Azt nem lehet „visszaadni”, csak többet adni belőle, amit egymásnak adtunk az időnkből, az elillant, elmúlt. Ilyen módon igazán értékes és felbecsülhetetlen értékű az. Nagyon sok, számomra kedves ember életének meghatározó mozzanata, eseménye, öröme, tragédiája, hétköznapi megélése teszi különössé és élvezhetővé az utazást, az életet. Azokon elgondolkodni, velük együttérezni, igazságokat, markáns mérföldköveket meglátni mások életében, igazi élmény. Van ebben valami különleges, ugyanakkor lekötelező, hiszen ha valaki az életét, annak eseményeit, történeteit osztja meg, bizalmat érez és feltételez, ugyanakkor a személyes megélések elmondásának, leírásának következtében sebezhetővé is teszi magát. Mégis, a célja az, hogy ne csak emlékeket rögzítsen, maradandót alkosson, hanem tanítson, közöljön, hasson.

Ezeket átélve foglalkozhattam azzal a Laci bácsi által elkészített anyaggal, az „Újból átélt múltam”-mal, amelyet a Sorozat rovatunkban az elmúlt hónap folyamán, honlapunkon közöltünk. Kedves és kellemes időtöltés volt, megfűszerezve mindennapos telefonbeszélgetésekkel, amelyek még több részletet, érdekességet tártak fel előttem a Laci bácsi életéből. Közel engedett magához, és ezt külön köszönöm. Nagy valószínűséggel eddig sem tartózkodott a közelségemtől, az önéletírás kapcsán azonban, úgy érzem, még inkább megismerhettem. Bevallom, sok történet ismerős volt az eddigi beszélgetéseink révén, viszont az élettörténetet egy folytonos idősíkban szemlélni, olvasni azért volt érdekes élmény, mert így olyanná lett, mint a helyükre került apró puzzle darabkák, egy teljes, nagy képet alkotva.

Sokan visszajeleztek. Egykori falubeliek, diáktársak, barátok, ismerősök, hívek, lelkipásztorok, magyarországi barátok és mindezek leszármazottai, mind örömmel adták tudtunkra, hogy követik napról napra a közölt írást. Sokan elődeiket vagy önmagukat találták meg benne, talán derülve vagy könnyezve, rég letűnt emlékeket felidézve vagy újakat találva követték az érdekfeszítő beszámolót. Bárhogyan is tették, tettétek, az élményért hálásak vagyunk Istennek Laci bácsiért, a tiszteletes úrért, a rokonért, a barátért.

Köszönjük a kendőzetlen őszinteséget, a hitelességet, kimondott igazságokat, a testi és lelki megpróbáltatásokról szóló tiszta beszámolókat, a kitárulkozást és a tárgyilagosságot, a nyitottságot és szeretetet, amellyel megajándékozott az írása által.

Isten gondviselő szeretete kísérje útját, megváltó Krisztusunk bátorító biztatása erősítse, tartsa meg szerettei, gyermekei, unokái körében. Adjon az Úr neki hűséget továbbra is hitének a gyakorlásában és megélésében, ragaszkodást szülőföldjéhez, drága anyanyelvéhez, örömöket szerettei és gyülekezete körében, beteljesedést az üdvözítő Isten szeretetében!

Tisztelettel és szeretettel,

Tordai Árpád.

Barót, 2020. június 24.