Újból átélt múltam (1)- Nt. Bereczki László nyugalmazott lelkipásztor

Előszó előtt, kedvcsinálónak

Szeretett testvéreim, a megszorítások időszakában a szolgálatnak, a közösségformálásnak különös módját fedezhettük fel közösen. Az internet adta lehetőségekkel élve többet megtudhattunk egymásról, elmondhattunk magunkról. Úgy éreztem és érzem, hogy egyre kevésbé vagyunk szemérmetesek, amikor a lelki dolgainkról beszélünk, abból a megfontolásból kiindulva, hogy bizonyára mások is osztoznak abban, amit érzünk vagy megélünk. A gyülekezet "szövetét" szövögetjük azáltal, hogy átérezzük a másik fájdalmát, empátiával fordulunk egymás irányába, vagy egyszerűen meghallgatjuk a másik ember mondanivalóját. A történetek elmesélése is ilyen betekintést adhat a mellettünk levő ember életébe, megláttatva velünk a közelünkben rejlő kincseket. Emlékszem, kisgyerek koromban mennyire meghatározók voltak apai nagyapám történetei, amelyeket téli estéken hallgathattunk a tüzelő mellett, a nyakában csüngve. Székelyszenterzsébeti ízes "ö" betűzéssel tarkított történetek fűzték össze gyermekkorom széthulló emlékeit. Ezek a történetek meghatározóivá lettek világnézetem kialakításának, a múltról való gondolkodásomnak, nemzeti öntudatom kialakulásának, és nem utolsó sorban felette igen szórakoztattak.

Az olvasóinkat mától kezdve egy ilyen hosszabb, több hetes kalandra hívjuk, hiszen Bereczki László tiszteletes úr jóvoltából végigkísérhetjük egy Küsmödön született fiú eddigi életét. Jól gondolták, a későbbi nagybaconi lelkipásztor megéléseit, érdekes életútját követhetjük nyomon. Fordulatos és eseményekben dús leírásnak nézünk elébe. Kövessük, olvassuk, de úgy, hogy engedjük, hogy átjárjon, tanítson, okítson, puhítson, emlékeztessen, és persze, nem utolsó sorban szórakoztasson. Részletekben közöljük, egyfajta sorozatként az írást, mindennapos olvasmányként ajánlom. Köszönjük, Laci bácsi, hogy elérhetővé és élvezhetővé tetted ezt a kincset! Kezdődjék hát!

Tordai Árpád

E L Ő S Z Ó

Írásomban múltam eseményeit örökítettem meg.

Jogos a kérdés: vajon mi értelme volt ennek? Több irányú tanulsággal is szolgálhat írásom:

1. Sokszor beszéltem életemről kedves unokáimnak, hozzátartozóknak, lélekben hozzám közel állóknak. De a „szó elszáll, az írás megmarad.” Ne csak mesélés legyen élettörténetem, szájról – szájra terjedő állandóan formálódó, végül egészen átformált történet. Ha valakit érdekel sorsom, vegye kezébe a hiteles forrást!

2. Nem próbáltam írásomat irodalmi szintre emelni. Célom az események pontos, hiteles rögzítése volt, „krónikásnak” gondolom magam. A számítógéppel történő írás teljesen új, idegen volt számomra. Sokat kínlódtam ilyen tekintetben. Elismerem sok a hiba: a számítógép, figyelmetlenségem, megkopott tudásom miatt. Bízom benne, hogy akik szeretettel olvassák, nem a hibákat keresik. Nyomatékosítom, olyanoknak szántam ezt az írást, akik szeretettel fogják olvasni. Kérem mindnyájukat, a hozzáállást, az őszinteséget, az adni akarást értékeljék!

3. Kedves olvasóim végig kísérhetik egy kicsi faluból, átalvetővel elinduló gyermek értelmiségivé válását.

4. Hű korképet kapnak iskolákról, a durva kommunista időkről, egy református lelkipásztor mindennapjairól.

5. Írásomban vannak olyan fejtegetések, következtetések, értékelések is, melyek meggyőződésem, hogy a jelennek is tanulságul szolgálnak.

6. Hálát adok Istennek, hogy ezt a munkát is elvégezhettem. Övé legyen mindenért a dicsőség!

Bevezetés

A Hargita megyei Küsmödön születtem 1937-ben. Szüleim a László nevet szánták nekem. Édesapám, amikor hivatalosan íratott be, bizonyára ezt mondta: Született egy fiam. Úgy hívják László.

De ezt az akkori hivatalvezető úgy értette: Ladislau. Így írt be. Így lettem hivatalosan Bereczki Ladislau. De én Lászlóként érzek és így is nyilvánulok meg mindenkinek.

Küsmöd a Firtos hegyéhez közel fekvő falu. Ősi település, hosszú történelemmel, bezártsággal, sok küzdelemmel, legendákkal. Régen csak kevesen próbálkoztak és tudtak kitörni ebből a meghatározó, visszahúzó helyzetből. Nekem sikerült. Hálás vagyok érte Isten után édesanyámnak.

Sok nehézség és legendák közepette indultam neki az életnek. A később leírtakból kitűnnek a nehézségek. Itt a legendákról szeretnék először írni.

Legendák: Sokszor hallottam a székely legény és a Firtoson lakó gyönyörűséges tündérlány

szerelméről. Naponta láttam Firtoslovát, azt a sziklát, ahová letaszították a legényt lovával együtt a szerelmet ellenző gonosz tündérek. Láttam, hogy a ló alakú szikla rendszerint fehér, máskor szürkére változik. Ismerős erre nézve a népi megfigyelés: „Ha Firtoslova fehér jó idő lesz, ha szürke esőt várhatunk”.

Korán megtanultam a szülőfalumra vonatkozó másik legendát is, mely így szól: „Élt Firtosban egy várúr családjával. Egyszer elhatározta, hogy kiosztja birtokát fiai között. Öt fia volt. Az elindulás után mindjárt ezt mondja az első fiú: Itt én lakom. Ez a helység Énlaka. Tovább mentek és a következő fiának ezt mondja az apa: e tiéd. Ez a falu Etéd. Ismét mentek egy darabot s az apa így szólott harmadik fiához: Neked adok egy kis módot. Ez a szülőfalu: Küsmöd. Jó darabot mentek már s az apának mintha elapad volna az ajándékozó kedve. Ezt kérdi a negyedik fiú: Hát nekem adsz-e apám? Így felelt az apa: Arról még szólok ma. Ez a falu Szolokma. Útjukban nagy kört leírtak, már hazafelé tartottak, amikor azt kérdezte az apa ötödik fiától: Hát neked adjak-e fiam? A fiú így felelt: Adj, ha akarsz. Ez a falu Atyha.”

Legendák övezik a nagy múltú Bereczki családot is. Történelmi tény, hogy a Bereczki család Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől kapta a címeres nemes levelet 1612-ben. Torboszlóból telepedtek Küsmödre. Címerük kék pajzsban koronán nyugvó páncélos kar, kardot tart. Sisakdísz. Foszlányok. Kék-ezüst, kék-arany.

A Bereczki család első ismert, sokat emlegetett tagja Beretzki Zsigmond volt, aki 1820-1896 között élt (az évszámok emlékezetből valók, lehet bennük tévedés). A nemességre vonatkozó adat Pálmai József: Udvarhely Vármegye Nemes családjai 34. oldaláról való.

Hírneves ember volt Beretzki Zsigmond dédnagyapám. Részt vett az 1848-49-es szabadságharcban. A szabadságharc után építette föl a ma is álló házát. Ebben a házban születtem egy meleg júliusi vasárnap reggelén. Beretzki Zsigmond a ház homlokzatára két huszárt festett. Egyik huszárnak pipa van a szájában, másik a kürtöt fújja. Azt mesélte a ház építője, hogy a pipás huszár a szabadságharc legendás vezére: Bem tábornok, a kürtös pedig saját maga. Együtt harcoltak a szabadságharcban. Valószínű, hogy némi túlzás van az elbeszélésben. A valóságalap egy kis legendával fűszereződik. Az igaz, hogy Beretzki Zsigmond kürtös volt a katonaságnál.

A ház felirata ez: Készült 1858 – javíttatott 1978. Készítette Beretzki Zsigmond és neje, Kiss Juliánna.

Beretzki Zsigmonddal kapcsolatosan még számos legenda keringett közszájon a családban és a faluban. Érdekes az esete a zsidó kocsmárossal. Foglalkozására nézve földmíves és fazekas volt.

De írjam le esetét a zsidó kocsmárossal: Mindennapos szokása volt, hogy otthoni munkáját megszakította és betért a házától kb. 50 méterre levő kocsmába. (Ma már nem áll ez a kétszintes épület. Lebontották.) A kocsmában egy féldeci pálinkát kért azt megitta és távozott. Egy ilyen betérés alkalmával, amikor kérte az adagját nem volt elől a féldecis edény. Azt mondja a kocsmárosnak: Adja csak oda az üveget, mert ő abból megissza az adagot, az ő szája éppen egy féldecis. Amikor kezébe kapta az üveget nyugodtan kortyolgatta a pálinkát.

(...)

A másik jó humorára valló esetet így mesélték el: Egy alkalommal cserépharangot készített. Ezt felszerelte lábakra az úthoz közel fekvő kertjében. Egyszer éppen akkorra időzítette a harangozást, amikor Siklódról Etédre tartott a hetivásárra igyekvők tömege. Már előre megrakta az utat gömbölyű kövekkel. A harangozásra, különös hangokra figyelők nem néztek a lábuk alá. Elbotlottak, egymásra hulltak – ő ezt rendkívüli módon élvezte.

Visszaemlékezés szerint a haját befonva viselte, hegyes székely kucsmában és földig érő szokmányban (durva posztóból készült kabátban) járt.

Gyermekkoromban még legendákat hallottam alagutakról, földbe rejtett kincsekről. (Firtosban valóban találtak is egy jelentős kincsleletet.)

Leírok néhány adatot a Bereczki családra vonatkozóan: Beretzki Zsigmondnak két fia volt: Imre és Farkas. Imre az apja nyomdokaiba lépett – gazdálkodott s űzte a fazekas mesterséget is. Neki az a többlete volt apjával szemben, hogy ő már kerámiai iskolát járt Székelyudvarhelyen. Szintén foglalkozott csempekályha készítéssel. A maihoz hasonló sötétpiros csempéket csinált. Ezek sokkal díszesebbek a mai ipari mennyiségben gyártott csempéknél. A szülői házban még áll két munkája. Egy évszázad óta használatban vannak, még mindig szépek és jók. Sok munkáját elvitték múzeumokba. Valami munkájával részt vett az 1896-os millenniumi ünnepélyen. Innen kapott egy szépen díszített dicsérő oklevelet, mely a család birtokában most is fellelhető. Saját maga készítette a fazekassághoz szükséges mindenféle kelléket. Gyermekkoromban még a szülői háznál volt a mázőrlője. Gyermekekül sokat hajtottuk, ezen őröltük a csirkéknek a kukoricát. Ezt a szerkezetet később elvitték a székelykeresztúri múzeumba. Ma is látható, értékes tárgya a múzeumnak: ipartörténeti emlék. Műveiből családom őriz két virágvázát. Egyik 45 cm. magas. Felirata: Bereczki Imre műve Küsmödön 1939. Másik 30 cm. magas. Felirata: Bereczki Imre műve Küsmödön 1927. Örülök, hogy ezeket megmenthettem. Kiskoromban átjáró ház volt hajlékunk. Állandóan jöttek a kül- és belföldi vendégek. Átkutattak pincét, padlást, s amit csak fellelhettek a két Bereczkire vonatkozóan mind elvitték.

Bereczki Farkas gazdálkodónak maradt. Visszaemlékezés szerint jó gazda volt. A Bereczki testvérek Imre és Farkas két lánytestvért vettek feleségül Énlakáról: Patakfalvi Mártát és Rebekát. Bereczki Imre és Patakfalvi Márta az én nagyszüleim. Imre 1864-től 1942-ig élt. Patakfalvi Márta 1868-1954-ig. Nekik négy gyermekük volt: László (édesapám) Ilona, Márta és Erzsi nénéim. Bereczki Farkaséknak egy lányuk született: Eliza néném. Az ő férje az erdővidéki Olasztelekről származó Fodor Mózes volt. Róla később bővebben is írok. Nekik két gyermekük született: Ilona és Károly. Ilona korán meghalt. Károly pedig gyermek, utód nélkül szállt a sírba. Így a Bereczkieknek ez az ága kihalt.

Ezek után hadd soroljam elő a nehéz, de mégis nagyon szép gyermekkor néhány olyan eseményét, melyekre határozottan emlékszem. Úgy terveztem, hogy a gyermekkornak ezt a különös címet adom: Kalapkorszak. Akkor jutott eszembe ez a cím és a többi fejezetek címei is, amikor 2005 májusában ott ültem a testvérem, Bereczki Imre koporsója mellett. Elvitte egy hirtelen szívinfarktus, s ez nekem is eszembe juttatta a földi élet véges voltát. Ott a koporsó mellett lepergett előttem közös gyermekkorunk. Eszembe jutott, hogy mennyire szerettünk, különösen olyan időszakokban, amikor nem kellett tüzelni –a szülői háztól egy kicsit távolabb fekvő „kicsi házban” tartózkodni. Általában itt is aludtunk külön a szülőktől és az akkor még élő apai nagymamától. Ruházatunk ebben az időben kendervászonból készült ing és gatya volt. Ebben jártunk nappal és aludtunk éjszaka. Reggelente az öltözködés annyiból állott, hogy feltettük fejünkre a szalmakalapot. Hát innen a különös cím.

Az 1858-ban épített Beretzki ház. A fénykép Csedő Attila fotóblogjáról származik

Folytatás következik...