Kizárt, hogy bezárva (6)
- Tordai Árpád
- 2020. ápr. 25.
- 2 perc olvasás
Gyülekezetünk olyan tagjait/látogatóit kerestem meg az írásra való felkéréssel, akik szívesen beszámolnak arról, hogy ebben a megszorításokkal tele időszakban mivel töltik ki a napjaikat. Alább Tordai Iluska írása olvasható.
Gondviselő Istenünk, szerető jó Atyánk, érezzük nap mint nap, hogy őriző pásztorunk vagy, érezzük, hogy a Te közelséged és gondviselésed nélkül csupán csak apró kis porszemek vagyunk az általad teremtett világban. Szereteted által bírunk szembenézni az előttünk álló gondokkal, nehézségekkel, megpróbáltatásokkal. Általad „kizárt, hogy bezárva” érezzem magam. Ámen.

Itthon most a tavaszi idényben is dolgozunk. Mert nincs megállás. Azonban az élet más területein érződik a „leállás”. Ez pozitív hatással van rám, hisz gyermekeimen érzem, hogy milyen jót tesz ez. Eddig is rendszeresen látogattak, de most érződik, hogy az életükben nincs benne az a sokféle, jó értelemben vett szétszórtság. Ez a tavasz „más”. Számomra pozitív kicsengésű. Egész napos, sőt 2-3 napos együttlét, pontosan arra ad bizonyságot, hogy kell ilyen, hogy leálljon az ember és szeretteivel tudjon együtt lenni semmi gát, idő és más felelősség nélkül. A jó házasság, családi élet nyugalmat teremt magunk körül és magunkban is.
A szeretet az egyetlen erő, amelynek nincs korlátja, és minél többet adunk másoknak, annál több marad belőle nekünk. Ezt próbáljuk átadni gyermekeinknek. Az otthon érzésénél nincs magasztosabb. Köszönöm, hogy életünket gazdagítják gyermekeink. Noha évek óta máshol élnek a lányaink, mégis kötődnek szülőfalujukhoz. Ez a ragaszkodás azért olyan erős, mert ide köti őket a múltjuk, ide kötik az emlékeik, a család, a gyökerek. Arra tudok biztatni minden hozzám hasonlót, hogy tegyenek arról, hogy együtt legyen a család, kikapcsolódva a hétköznapokból és győződjünk meg arról, hogy milyen lélek simogató hatása van mindennek. Gondolkodjon el mindenki, mert most idő van rá, hogy milyen embertársainkkal a kapcsolatunk, ne legyenek közöttünk csillag és ember közötti távolságok. Találjunk egymásra barátként, egy közösség tagjaként. Hangoljuk szívünket a lélek hangjára.
A Facebook oldal is pótol mindent ami hiányozhatna. Nekem fontos az online az istentisztelet. Azonkívül ami nagyszerű, az a baróti református egyházközség lelkésze, Tordai Árpád, által szerkesztett „Reggeli táplálék”, „Esti áhítat”. Annyira gazdagabbá tettek lelkileg, amennyire ebben az időszakban másképp nem is lehetett volna. Most erősödik meg bennem , hogy mennyire jó az, hogy van internet, és sokszor gondoltam arra, hogyha nem létezne, akkor valóban az elkülönítés mennyire negatív irányban befolyásolná az életünket.
Tordai Iluska
Comments