Iskola, teljesen másként (1)

Gyülekezetünk olyan tagjait kerestem meg az írásra való felkéréssel, akik szívesen beszámolnak arról, hogy pedagógusként hogyan birkóznak meg a jelenlegi helyzettel, milyen kihívásokkal néznek szembe, és milyen módon sikerül leküzdeni ezeket az akadályokat. Alább Gáspár Krisztina írása olvasható.

Akár a hivatásomat, akár a magánéletemet tekintve, akadályozott személyek fejlesztésével foglalkozom. Mint tudjuk, az akadályozott személyek lelki világa is eltér a nem akadályozott társaik lelkivilágától, akárcsak a személyiségük vagy a jellemük.

Sajnos a jelenlegi helyzetre való tekintettel nem lehet közvetlen személyes kapcsolatunk velük, így gyakran falakba ütközünk. Ez a helyzet mindennapi kihívást jelent mind az akadályozott személy, mind az oktató számára. Mivel a táv-kommunikáció nem a legnépszerűbb és a mi esetükben, sok esetben használhatatlan. Nagy hiányát érezzük a taktilis (tapintás általi) érzékelés fejlesztésének. Esetükben egy simogatás többet ér érzelmileg, mint egy átlag feletti minősítés.

Elsősorban is nagy hiányosságot jelent az említett személyes érintkezés. A személyes találkozások hiányát mégis próbáljuk áthidalni kommunikációs eszközök segítségével. Vannak eszközök, melyek már az óvodáskorú gyermekek mindennapi életének a részévé váltak. Jelen helyzetig lehet, hogy csak zenehallgatásra, vagy mesenézésre alkalmazták, de most már oktató- nevelő szerepet foglalnak el az életükben.

Próbáljuk a kapcsolattartást nem csak felvenni, hanem fenntartani velük, több-kevesebb sikerrel, tiszteletben tartva a jelenlegi helyzetünket és az állapotot. Nagyon fontos, hogy a rájuk háruló feladat építő jellegű legyen, és egy kellemes időtöltést nyújtson számukra. Vigyáznunk kell az állapotukra, egészségükre, és a lelki világukra is.

“Mert mindenkit elfogadunk olyannak, amilyen

Ne kérd, hogy megváltozzon

Hibátlan ember nincs, én sem az vagyok

Nem tehetek róla, ha néha gyönge vagyok

Megváltozni soha nem fogok

Fogadj el olyannak,, amilyen vagyok.”