Húsvétvárás - 3

Gyülekezetünk tagjait kértem meg, hogy egy pár gondolatot írjanak a mostani rendhagyó Húsvétra való készülésükről, furcsa és furcsán megélt időkről. Alább Szabó Simona írása olvasható.

Mit is érzek a keresztyénség legnagyobb ünnepe közeledtével?

Terveim szerint legszívesebben ugyanúgy elmenekültem volna előle, mint ahogy azt karácsonykor is tettem, hogy ne kelljen tudomást vennem arról, amiről igazán szól is az ünnep családi körben. Krisztus születéséről, a szeretetről, az összetartozásról, a szeretteikkel való együttlétről. De milyen kiszámíthatatlan az élet, egyik napról a másikra felborítja a jövőre néző terveinket, áthúzza a számításainkat és már nem leszünk ugyanazok, akik voltunk. Mert aki gyászt hordoz a lelkében, az nem úgy éli meg az ünnepet, ahogy azt addig tette. Mert bizony sokszor összeszorul a torkom délutánonként hazaérve amikor rádöbbenek arra, hogy nem vár itthon a másik felem. Akivel osztoztam jóban-rosszban, örömömben, bánatomban. És mégis, most, hogy több időt töltünk itthon, tekintve, a szükségállapotot, nem teherként élem meg, hanem egyfajta áldáskánt. Elcsendesülhetünk, átrendeződött a napi rutin, és bizonyos dolgok átértékelődnek. Jut egy kevés idő mindenre, ami fontos, amit hanyagoltunk vagy épp nem találtunk elég fontosnak. Megtanulunk másként élni most már másodjára. Rájöttem, hogy nem futhatok el minden ünnep vagy esemény közeledtével, mert bárhol legyek, ha Isten is úgy akarja, akkor felvirrad az a nap és én át kell éljem. Jézus a kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét.

A feltámadás ünnepére szerényen, szeretetben, összetartozásban és hittel az Úrban készülünk, duplán másképp, mint az eddigi esztendőkben. A szép emlékekből táplálkozunk, amik mosolyt csalnak az arcunkra és amiről tudjuk, hogy most emlékként még értékesebb pillanatoknak számítanak.

Hálás vagyok, hogy több időt tölthetek a gyermekemmel, hogy van hitem, csodálhatom, ahogy rügy fakad az ágon, örülhetek a madárcsicsergésnek, a napsütésnek a tavasz eljövetelének és ezzel együtt az ünnepnek. Többet és jobban figyelhetek a családomra, szeretteimre. Igyekszünk meglátni minden apróságban a szépet, amitől feltöltődik a lelkünk a nehezebb napokra, mert ha nem is beszélünk állandóan róla, attól még ott van az űr a lelkünkben, a hiányérzet, a keserűség, a veszteség. De tudom, hogy az Úr csak akkora terhet rak rám, amit elbírok, és köszönettel tartozom Neki azért, hogy valahányszor szükségem volt, mindig segített talpa állnom, erőt adott a nehéz napokon, megmutatta a helyes irányt és nem engedte el a kezem akkor sem, amikor haragudtam Rá és kétségek gyötörtek.

Áldott ünnepeket kívánok, szeretetben összetartozásban és bízva az Úrban.