top of page

VÁROM AZ URAT

Várom az Urat , várja az én lelkem , és bízom az Ő ígéretében . (Zsoltárok 130 : 5)


A Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál az Erdélyi IKE évente ismétlődő, egynapos rendezvénye, amely az adventi időszak lázas készülődésében kínál alkalmat az elcsendesedésre, felkészülésre, 2001 óta.

Erre a különleges várakozásra, amely a Sepsi Református Egyházmegye által került megrendezésre, a gyülekezetünk kis-, és nagy konfirmándusai, valamint az IKE tagjai is ellátogattak.

Az eseményt a köszöntőbeszédek után a kézdivásárhelyi KRK Band nyitotta meg. Ruszka Sándor-József vezetésével hallhattuk ezt a nagyon jól felépített zenekart örömzenélni a Székely Mikó Kollégium konferenciatermének színpadán.

A KRK Band-et a Messzehangzó követte. A Messzehangzó egy sepsiszentgyörgyi zenekar, amelyet Dénes Előd lelkipásztor vezet. A nagyszerű hangú Dénes Dorottyának sikerült levennie a közönséget a lábáról.

Az utolsó fellépő az este folyamán a Snaps Vocal Band volt, melynek tagjai acapella koncertjükkel sikeresen átadták az amerikai dicsőítő hangulatot.

Szerintem minden megjelent személy nevében kijelenthetem, hogy ez az esemény csodálatos alkalom volt arra, hogy ebben a nagy káoszban kicsit lecsendesedjünk, figyeljünk az Úrra, szeretteinkre, és magunkra.



Comentários


Ajánlott oldalak
IKE.png
logo.png
Erek.jpg
Baróti Református Egyházközség

Írj nekünk!

0740207537

barotiref@gmail.com

525100, Barót,

Kossuth Lajos u, 128

@2019 by Tordai Árpád.  Létrehozva a wix.com segítségével.

  • Grey Facebook Icon

Success! Message received.

bottom of page