Síszünet kátéval
- Dombi Dóra
- ápr. 10.
- 2 perc olvasás
Frissítve: ápr. 15.
Dombi Dóra gyakornokunk beszámolója a kátétáborról
Hálával és szeretettel tekintek vissza a február 25–27. között Angyaloson megrendezett konfirmandus táborra. Hálával, mert együtt, egy csapatként kerestük a válaszokat hitünk kérdéseire, és törekedtünk arra, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljünk Istennel. Szeretettel, mert ezekben a napokban egymásra figyelve, nyitott szívvel voltunk jelen, és valódi közösséggé formálódtunk.
A programok sokszínűsége lehetőséget adott arra, hogy különböző módokon közelítsünk a hitbeli témákhoz. A Heidelbergi Káté három fő egysége adta a tábor vezérfonalát: az ember nyomorúsága – a törvény és a bűn felismerése; az ember megváltása – Isten szabadító munkája a Szentháromságban; a hálaadás – hogyan válaszolhatunk Isten kegyelmére?
A rövid tanításokat kreatív és elmélyítő foglalkozások követték, amelyek során a fiatalok nemcsak hallhattak a hit kérdéseiről, hanem aktívan részt is vehettek a feldolgozásukban. Meghatározó élmény volt, amikor a tékozló fiú történetéből interjúkat készítettek, belehelyezkedve a szereplők helyzetébe, és saját szavaikkal formálták meg a történet tanulságait. Szívhez szóló pillanatokat teremtettek a bűnbocsánatról írt dalok és versek, amelyekben a fiatalok a hitüket és érzéseiket fejezték ki.
A reggeleket áhítattal, elcsendesedéssel és közös énekléssel kezdtük, amely segített ráhangolódni a napra, megnyitni a szívünket Isten előtt. Az elmélyült pillanatok mellett a tábor kötetlen programjai is fontos szerepet kaptak: csapatversenyek, csocsómérkőzések és baráti beszélgetések erősítették az összetartozás érzését. Számomra is öröm volt részt venni ezen a hétvégén, látni a fiatalok lelkesedését, nyitottságát és azt, ahogyan együtt növekedtünk hitben és közösségben.
Nagyon finomakat ehettünk, hiszen a szakácsnénik a legfinomabbakat készítették nekünk reggel, délben és este is. Szülinapokat is ünnepeltünk, méghozzá Rigó Jancsi tortával! A legkevesebb alvásból jutott, de itthon bepótoltuk. Köszönjük a konfirmálók szüleinek a pozitív hozzáálását, a Baróti Református Egyházközség támogatását, Csog Géza és Vida András segítségét és az Aldersoni testvéreink támogatását.
Hálás vagyok ezért a három napért, áldott alkalom volt mindannyiunk számára.
Comments