Közérdekű tudnivalók - 2020. március 25.
- Tordai Árpád
- 2020. márc. 25.
- 2 perc olvasás
Frissítve: 2020. ápr. 8.
Kedves Testvéreim,
Figyelembe véve a 2020. március 25., szerda reggeltől érvényben levő katonai rendeletet, arra kérünk mindenkit, hogy gondolja végig azon rokonok, szomszédok, ismerősök sorát, akik segítségre szorulnak az élelmiszerek beszerzésében, gyógyszereik kiváltásában. Elsősorban olyanokra gondoltunk, akikről való gondoskodásra nincs egyéb lehetőség. Ha meggyőződtetek arról, hogy valóban ellátandó szükséggel álltok szemben és segítségre van szükség, kérünk, a segítendő személlyel való egyeztetés után jelezzétek ezt az igényt nálam a (Tordai Árpád) 0740207537-es telefonszámon vagy Zsombori Csabánál (Salvatore egyesület) a 0755931665-ös telefonszámon, hogy mielőbb segíthessünk.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Simonfy Sámuel alapítvány az eddig gondozottjairól továbbra is gondoskodik saját munkatársain keresztül. Gyülekezetünk diakóniai szolgálata ezt a szükséget két módon látja el: - saját önkénteseinken keresztül. - nagyobb terhelés esetén egyházközségünk a "Salvatore" Egyesülethez csatlakozva, az általuk felajánlott szolgálatot igénybe véve és önkénteseiket a segítségre szorulók felé irányítva.
Az eredeti kiközlés óta megjelent a Baróti Polgármesteri Hivatal munkatársai által felajánlott segítségnyújtási lehetőség is.
Ugyanakkor felhívom a figyelmeteket arra, hogy 11:00 és 13:00 óra között a megfelelő nyilatkozattal a 65 év fölöttiek elhagyhatják az otthonaikat bevásárlás illetve gyógyszerbeszerzés céljából. Ezért szeretettel kérlek titeket, hogy ebben az időszakban megértő módon engedjétek előre a 65 év fölöttieket az élelmiszerüzletek illetve a gyógyszertárak előtti sorokban. Nekik napi 2 óra, a fiatalabbaknak egész nap rendelkezésre áll.
Nyilatkozat (Declaratie pe propria raspundere) űrlapot csütörtök reggeltől az egyházközségünk hirdetőtáblájában elhelyezve (a templom előtt) talál az, akinek szüksége lenne rá. A tábla nyíló részét kinyitva elvehet egyet, majd arra kérjük a nyilatkozatot elvevőt, hogy csukja is vissza azt.
Telefonos lelki gondozó szolgálatot indítunk, amelyen rendelkezésetekre állunk. Félelmeiteket, aggodalmaitokat, lelki gondjaitokat megoszthatjátok a 0740207537-es (Tordai Árpád) vagy a 0747147277-es (Tordai Zsófia) telefonszámokon reggel 9 óra és délután 4 óra között. Természetesen, sürgős probléma esetén bármikor rendelkezésre állunk lelki segítséggel.
"Mint a hideg víz a megfáradt embernek, olyan a messze földről kapott jó hír." Példabeszédek 25,25 Adja Isten, hogy a jó hír érthetővé váljék mindannyiunk számára, tudniillik, hogy egymás terhét hordozva azért tölthetjük be a Krisztus törvényét, mert Ő a mi terheinket, félelmeinket, aggodalmainkat elhordozta a kereszten. Nekünk benne elrejtett életünk van! A szomjazó lelkünket enyhítse, elégítse meg Isten békét adó jelenléte, üdvözítő kegyelme, az Ő gyógyító akaratában való reménykedésnek lelkülete. Szeretettel, Tordai Árpád
Comments