top of page

Kórustalálkozó Köpecen

  • 2019. okt. 13.
  • 1 perc olvasás

   

   Igazi in medias res kezdéssel indult énekkarunk nyári vakációt követő új „éve”, vagyis egyből a dolgok közepébe vágtunk.

        2019. szeptember 29-én első alkalommal megszervezett kórustalálkozón vettük részt Köpecen. Gyönyörű őszi napsütés fokozta az együttlét örömét. Hat kórus tagjai találkoztunk és vettünk részt Tolnai János, patóházi református lelkipásztor igehirdetésén, aki prédikációjában kiemelte a közös tevékenységek fontosságát, erejét, külön hangsúlyozva, milyen fontos az Istent énekben is dicsérni. Amint megjegyezte jó dolog már idelent megkezdeni az Úrnak tetsző dalolást, mert így talán majd a mennyben könnyebb lesz. :) Egyik kedvelt énekszámunk jutott róla eszembe: „ha mennybe hívsz, majd mikor eléd állok, leborulok és dicsőítelek”. Minden kórus két-két művet mutatott be, majd Nagy Károly Kázmér, helybéli lelkipásztor röviden ismertette a templom történetét, azt követte az emlékszalagok rátűzése a zászlókra. A szokásos közös éneklés a templom előtt történt, amely egyben áldás is volt mindannyiunk számára.

          Közös énekléssel vonultunk az ízlésesen megterített művelődési házba és jó hangulatban költöttük el az ebédet.

          Köszönjük,hogy együtt lehettünk, egyedül Istené a dicsőség!


Comments


Ajánlott oldalak
IKE.png
logo.png
Erek.jpg
Baróti Református Egyházközség

Írj nekünk!

0740207537

barotiref@gmail.com

525100, Barót,

Kossuth Lajos u, 128

@2019 by Tordai Árpád.  Létrehozva a wix.com segítségével.

  • Grey Facebook Icon

Success! Message received.

bottom of page