Iskola, teljesen másként (6)

Gyülekezetünk olyan tagjait/látogatóit kerestem meg az írásra való felkéréssel, akik szívesen beszámolnak arról, hogy pedagógusként hogyan birkóznak meg a jelenlegi helyzettel, milyen kihívásokkal néznek szembe, és milyen módon sikerül leküzdeni ezeket az akadályokat. Alább Egyed Ildikó írása olvasható.

Tanító vagyok. Mióta koronás időket írunk, én is felköltöztem az internetre. A számítógép régi kenyeres pajtásom, úgyhogy könnyen ment az átcuccolás. Rövid szemlélődés után választottam a virtuális világban egy szimpatikus felületet, ahol egy regisztrálással sátrat vertem, és létrehoztam a saját virtuális tantermemet. Oda vártam az elsősöket. Érkezésük előtt gondosan testreszabtam az oldalt, vonzó háttérképet állítottam be, és színes, látványos mezőket tűztem ki rá. Azóta ott dolgozom. Sokkal többet, mint eddig.

Mi tagadás, sokat fejlődtem, mióta virtuális tanító lettem. A régi időkből, mikor még az okostábla tantermi alkalmazását gyakoroltam, ismertem jó pár okosforrást, de az kismiska a mostanihoz képest. Naponta belevetem magam az interaktív tanítási lehetőségek sűrűjébe, kiélem kísérletező természetem, újabbnál újabb feladatbankokat fedezek fel, tankockákat készítek, beillesztek, mentek és megosztok. Aztán várom az elsősöket. Ők jönnek is, de sosem találkozunk. Csak a bejegyzésemre szórt piros szívecskék jelzik, hogy ott jártak. Szüleik fáradhatatlanul minden nap elkísérik őket. Mert azt azért tudni kell, hogy a virtuális világ nem gyermekbarát, nem szabad oda csak úgy egyedül elengedni egy kisgyermeket. Panaszra nincs sok okom: az elsősök feltétel nélküli őszinte követőim, a szülők hű szövetségeseim. Bár a tanügyminisztérium semmi kézzelfoghatót nem adott, de százegy linket mégiscsak ajánl, hogy segítse a virtuális bőség zavarától amúgy is tétova pedagógust.

Hát így tanítok mostanában. Virtuálisan. Cifra tantermemben tudásmorzsákat posztolgatok. Bámulom a monitort, de nem bírok lelket lehelni belé.

Egyed Ildikó