Elsősorban - Első sorban (5)

Gyülekezetünk olyan tagjait kerestem meg az írásra való felkéréssel, akik az első sorban végzik töretlenül a kötelességüket ezekben az ínséges időkben. Ne felejtsünk el imádkozni értük. Alább Kisgyörgy Zoltán presbiterünk írása olvasható.

Tordai Árpád tiszteletes úr néhány kérdést intézett hozzám a jelenlegi munkahelyi és személyes helyzetemet illetően. Bizonyára, mint református egyháztag és mentőállomási alkalmazotti besorolásom miatt kérdezett meg. Hogy mit gondolok a vírusjárványról, milyen az életem ezekben az időkben.

Sokféle gondolat kavarog ilyenkor az emberben, értőn és érdeklődve figyelem első perctől az eseményeket. Mint családapa, nagyapa aggódva tekintettem a kialakult helyzetre, féltettem a családomat, unokáimat, idős édesanyámat és mindenkit, aki megfertőződhet. Március közepén még nem tudtuk elképzelni, hogy milyen méreteket ölthet ez a járvány itt Erdővidéken? De tudtam, hogy emberi korlátaimat és képességeimet kívánom akár meghaladni is azért, hogy minden megbetegedett embertársamon operatívan segíthessek. Missziói munkának is éreztem és érzem mindezt, hiszen meg kell látogatnunk az ínségeseket az ő nyomorúságukban, és erőt meríthetünk a rómabeliekhez írott levélből ,,Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?! (Róm. 8.31)”.

A mentőszolgálat országos és Kovászna megyei vezetősége részéről is igen komoly hozzáállást tapasztalhattunk, úgy szervezték meg a szükségállapot előírásai szerint a tevékenységünket, hogy minél védettebbek lehessünk és ezáltal betegeinket minél előbb eljuttathassuk a szakszerű ellátó központokba. 12 és 24 órás munkaprogramban dolgozunk, ami igen kimerítő de ugyanakkor célszerű az emberi kontaktusok minimalizálása miatt. Nagyon vigyázunk az egészségünkre, betartjuk az előírásokat, maszkokat, védőruhákat viselünk, mert ha egy személy is kiesne a csapatunkból, annak hiánya igencsak megnehezítené a többi munkatárs tevékenységét.

Hogyan élem meg mindezt? Semmiképpen sem teherként, inkább feladatként. Isten ránk bízta ennek az élethelyzetnek a megoldását, most talán jobban megmérettetünk és én helytállni kívánok. Tudatában vagyok annak, hogy én vagyok a betegért és nem a beteg értem. Ha embertársamon segíthetek, az számomra lelki feltöltődés. Eddig erőt is kaptam a feladat elhordozásához, bízom abban, hogy tovább sem lesz másként. Lélekemelő az idejében ellátáshoz juttatott, brassói, kézdivásárhelyi, marosvásárhelyi, kolozsvári, bukaresti kórházakba elszállított betegek kézszorítása, meleg tekintete, köszönő szava vagy sokszor csak pillantása. Ezekből merítünk erőt, ha elfáradtunk. Csapattársammal Dimén Botond mentőasszisztenssel – öröm a jól végzett munka után visszatérni a mentőállomásra és Vörösmarty Mihály szavaival vallani:

"Köszönjük élet! áldomásidat,

Ez jó mulatság, férfi munka volt!"

Bízom abban, hogy ez a járvány hamarosan véget ér. Erdővidéket nem tekinthetjük súlyosan fertőzött vidéknek. Nem számolhatok be sok elszállított koronavírusos betegről, de egyre több a más jellegű betegek távolabbi kórházakba szállításának szükségessége. Amit teszünk az nemcsak elvégzendő munka, hanem az embertársainkért végzett felelős tevékenység és Isten szolgálata a felebarátainkért való helytállásban.

Jézus értünk feltámadott és hiszek abban, hogy a Pünkösd ünnepe nemcsak az elküldött Szentlélekkel gazdagít minket, hanem visszaadja a szeretteink közelségét, barátaink kézfogását és megújulva, egy akarattal együtt lehetünk.

Kisgyörgy Zoltán

2020. 04. 17.