top of page

Elsősorban - Első sorban (4)

Gyülekezetünk olyan tagjait kerestem meg az írásra való felkéréssel, akik az első sorban végzik töretlenül a kötelességüket ezekben az ínséges időkben. Ne felejtsünk el imádkozni értük. Alább Dr. Ágoston Zsuzsa írása olvasható.


Gondolatok a járvány idején


Olyan időket élünk, amikor a sajtó és a média révén életünk akarva-akaratlanul az éppen felkapott esemény körül forog. Most a koronavírus-járvány az állandó téma. Nem alaptalanul. Egy apró vírus gyökeresen felforgatta az életünket…

Orvosként, tekintve a jelenlegi helyzetre megosztanék pár gondolatot önökkel. A különböző vírusok, baktériumok, gombák jelen vannak, voltak és lesznek a környezetünkben, azaz együtt élnek velünk. Betegségeket is okozhatnak, elég gyakran. Eddig is találkoztunk ezekkel a betegségekkel, fertőzésekkel a munkánk során. Kezeltük őket a kórházainkban, általában sikeresen. Mindig voltak és lesznek enyhébb és súlyosabb esetek a kortól és az egyéni ellenállóképességtől függően. A baktériumok ellen hatékony fegyvereink vannak, az antibiotikumok. A vírusok kezelése nehezebb feladat, ellenük az oltások segítségével tudunk védekezni.

A koronavírus egy vadonatúj vírus az emberi faj számára, nem ismerjük eléggé a viselkedését, sem a szervezetünk reakcióját a fertőzés esetén. Ezért kell nagyon óvatosan viszonyulni hozzá. A megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt, mivel nem rendelkezünk még biztos gyógyszerrel, sem oltással a koronavírus ellen. Betartva az emberek közötti érintkezés új szabályait (távolságtartás, védőmaszk használata, kézmosás, fertőtlenítés, zárt térben való hosszabb együttlétek kerülése) jelentősen le tudjuk lassítani a fertőzés terjedését. Így időt adunk a tudománynak és kutatásnak, hogy megtalálja a betegség ellenszerét, vagy a megelőzésre használható oltást. Nem pánikra és félelemre van szükség, hanem türelemre és fegyelemre, hogy minél kevesebb áldozata legyen a járványnak.

Azt látjuk, hogy a járvány miatt lelassul az élet az egész világon, megtorpan a termelés, a fogyasztás és az anyagi halmozás. Ugyanakkor ez alkalmat ad nekünk arra, hogy több időt töltsünk otthon együtt a családunkkal, beszélgessünk, olvassunk. Talán rá kellene jönnünk arra, hogy nem az értelmetlen hajtás és fogyasztás a fontos az életünkben…

Azt gondolom, hogy most egy parányi vírus okozta járványból sokat tanulhatna az emberiség… főként türelmet, elfogadást, alázatot egymás és a természet iránt, a valódi értékek felismerését, azok ápolását és őrizgetését.

Életünk megváltoztatásának a lehetősége most adott, rajtunk múlik, hogy meglátjuk, vagy elrohanunk mellette…

Comments


Ajánlott oldalak
IKE.png
logo.png
Erek.jpg
Baróti Református Egyházközség

Írj nekünk!

0740207537

barotiref@gmail.com

525100, Barót,

Kossuth Lajos u, 128

@2019 by Tordai Árpád.  Létrehozva a wix.com segítségével.

  • Grey Facebook Icon

Success! Message received.

bottom of page