Húsvétvárás - 7

Gyülekezetünk tagjait kértem meg, hogy egy pár gondolatot írjanak a mostani rendhagyó Húsvétra való készülésükről, furcsa és furcsán megélt időkről. Alább Miklósi Ella néni írása olvasható.

Március tizenöt: helyzetem meghatározója az új élet, dédunokám, Lídia keresztelője, aztán a koronavírus okozta kényszerhelyzet… Maradni vagy menni? Gyermekeim számára egy út létezik: itt maradni a biztonságban, gondoskodásban. Ezek ellenére most már nagyon hiányzik Erdővidék, az otthonunk, a testvérem, a barátok, az ismerősök, a baróti református templom harangjának napi háromszori hívogató hangja… Ilyenkor, ha nem látom a kivezető utat, a „hazafelé vezetőt”, lelkemben megszólal egy hang: „ne félj, én veled vagyok!” Így, ezzel az ígérettel élem meg az új élethelyzetemet. A Nagyhét minden napján erőt merítek az otthoni református gyülekezet lelkészétől jövő igemagyarázatokból, gyermekeink, unokáim gondoskodó szeretetéből, illetve dédunokám mindennapi virtuális látogatásából. Lélekben készülünk a Kárpát-medencei reformátusok közös húsvéti istentiszteletére és az úrvacsoravételre, bízva a könyörülő Isten megtartó erejében, aki „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”

Áldott Húsvéti Ünnepet kívánunk a gyülekezet minden tagjának az új élet reménységére!