Az együttlét öröme-megtalálni a közös hangot

Hála…Ezzel az egy szóval jellemezném azt az érzést, amit a ma esti nőszövetségi találkozás után fellelhetek a szívemben. De ennek az érzésnek annyi oka van!

Hálás vagyok az együttlétünkért a fiatalabb generációtól az idősebbig, hálás vagyok az együtt töltött időért, a meleg és erős kézszorításért, a szívből jövő ölelésekért, önfeledt kézimunkázásért és az elkészült munkákért. Hálás vagyok a csillogó szemekért, mosolygós arcokért, a szívbe markoló fájdalmak vagy fáradtság ellenére közösségbe igyekvőkért, az önfeledt kacagásért, a felnőtt fejjel játszani tudásért. Hálás vagyok a kimondott szavak nélküli közös érzésekért, gondolatokért, a gyermekkori álmok megvalósulásáért, a szép énekhangokért. Hálás vagyok az ismerkedésért, az egymásra figyelésért, a közösséget megismerni vágyásért, a régi barátságokért, a fenntartással érkezők feloldódásáért, gyógynövényekhez és hobbinkhoz kötődő ismereteink átadásáért. Hálás vagyok a fegyelmünkért. Hálás vagyok Demeter Gyöngyi áldozatos munkájáért, felkészüléséért, igazi pedagógusként levezetett foglalkozásért, a ránk szánt időért.

Kosztolányi Dezső szavai jutnak eszembe:

“Játszom két színes szememmel,

a két kedves, pici kézzel,

játszom játszó önmagammal.”

Hiszem, hogy nemcsak 18 -an voltunk ma este együtt, hanem az Úristen áldásával volt velünk!

Egyedül övé a dicsőség!